Pages in topic:   [1 2] >
A fordítói szakmáról..
Thread poster: Carmenita
Jul 4, 2010

Igazából nem is tudom mit szeretnék kérdezni... azt hiszem, bátorításra van szükségem.
Későn jöttem rá (20-21 évesen), hogy fordító (vagy tolmács) szeretnék lenni.
Azért későn, mert a középiskolai pontszámommal csak fizetős levelező szakra van esélyem (anglisztika).
Most tavasz végén és júni elején tettem le a középfokú angol nyelvvizsgát és emelt szintű angol érettségit.

Valahol azt mondták, hogy nagyon nehéz lesz levelezőn az anglisztika szak. Sajnos csak így tudom megoldani. Ráadásul 12 órában dolgozok gyárban, így elég fárasztó lesz.
Anyagilag nagyon nem állok jól, így nem tudom, hogy ha diákhitellel el is tudnám végezni az anglisztikát utána ha véletlenül (...) felvesznek fordítóképzőre, arra lesz-e pénzem.
Ha elvégzem az anglisztika szakot, azzal tudok valamilyen munkát szerezni? Tudom, hogy az nem "igazi szakma", de jó lenne, ha nem kéne olyan sokáig gyárban dolgoznom. Az is csoda lesz ha az anglisztikát elvégzem mellette.

Hobbiként feliratozni szoktam (angol feliratot írok át magyarra). Néha lusta vagyok, de más szakmát nem igazán tudok elképzelni, mint a fordítás.

Diplomához két nyelv kell gondolom anglisztikán is, de ha bejutnék fordítóképzőre, akkor ott csak egy nyelvvel foglalkoznak?
A fordítói igazolványban benne van, hogy milyen nyelvet fordíthat valaki?
Csak mert eléggé érdekel a japán (el is kezdtem), és ha egyszer eljutok odáig, japánt is szeretnék fordítani. De gondolom nem nagyon foglalkoznak ilyen ritkább nyelvekkel a fordítóképzőn.

Bocsánat a sok kérdésért, de sokminden kavarog bennem.

Nem mellékesen, a fordítói fizetés is érdekelne, ha valaki tud átlagban írni valamit róla, annak örülnék.

A kérdéseimen kívül, bármilyen infó, tapasztalat érdekel amit ezzel a szakmával kapcsolatban tudtok mondani.
Előre is nagyon szépen köszönöm a válaszokat.


 

Adam Neudold  Identity Verified
Hungary
Local time: 20:08
Member (2009)
English to Hungarian
+ ...
válasz Jul 4, 2010

Helló! Csak pár észrevétel.

A fordítói igazolványba bele van írva, hogy milyen nyelven fordíthatsz.

Japán szakfordító, akinek papírja is van róla, nem is tudom, van-e egyáltalán az országban, azt is el tudom képzelni, hogy nincs. Ha jól megtanulsz japánul (de tényleg jól), akkor senki nem fog nálad a papír miatt akadékoskodni. Mindenesetre a japán a világ egyik legnehezebb nyelve (sokkal nehezebb, mint a magyar), ha csak most kezdesz bele, akkor belátható időn belül nem fog kereseti forrásként szolgálni a számodra.

Ahhoz, hogy fordító legyen belőled, keveset fog hozzátenni a fordítóképző. Nem egy olyan, fordítóképzőt kijárt embert láttam már, aki alig múlta felül az analfabéták színvonalát.

A feliratok fordítása (tehát a gyakorlás) alighanem a legeslegjobb dolog, amit pillanatnyilag a fordítói karriered érdekében tehetsz.

Egyébként szerintem filmfeliratok készítéséhez vagy filmek fordításához nem is kell fordítói végzettség, illetve szakfordítói igazolvány, mivel az nem minősül szakfordításnak. Műfordítást bárki végezhet, te is, akár most is, ha tudsz számlázni, meg persze találsz olyat, aki fizet neked érte. Minél előbb döntsd el, hogy a szakfordítás vagy a műfordítás érdekel-e inkább. Műfordítóként fogalmam sincsen, hogyan lehet megélni.

Szakfordítóként nem ártana valamilyen területre specializálódnod, ami lehet bármi, amire kereslet van, az EU-s jogtól kezdve az építőiparon keresztül a mikrobiológiáig.

Önmagában anglisztika szakkal, hacsak nem tanárnak mész, szerintem ugyanolyan munkát tudsz szerezni, mintha érettségid lenne, és mellé tudnál angolul. Pl. elmehetsz adminisztrátornak vagy asszisztensnek vmi olyan helyre, ahova kell az angol. Ilyen munkát valószínűleg fogsz tudni találni, lehet, hogy akár most is tudnál. Mindenesetre célszerűbbnek látszik, mint a gyári munka... és bármit is akarsz csinálni, nem árt nagyon jól érteni a számítógépekhez.


 

FarkasAndras
Local time: 20:08
English to Hungarian
+ ...
Munka Jul 4, 2010

Carmenita wrote:

Ha elvégzem az anglisztika szakot, azzal tudok valamilyen munkát szerezni? Tudom, hogy az nem "igazi szakma", de jó lenne, ha nem kéne olyan sokáig gyárban dolgoznom.


Hát, ha találsz megbízót, akkor igen. Lehet (jól) fordítani fordítói képzettség nélkül is.
A gond csak az, hogy így nehezebb megoldani a számlaképességet. (Ha jól emlékszem, a vállalkozói igazolvány kiváltásához fordítóigazolvány kell, ahhoz meg fordítói képzettség vagy sikeres vizsga.)
Szóval fordítóképző nélküli lehetőségek:
1) Egyéni vállalkozóként fordítasz - ehhez vizsgázni kell a fordítóigazolvány megszerzéséhez.
2) Valaki más cégéhez társulsz be, ők számláznak.
3) Elmész főállásba egy fordítóirodához.

Nyilván mind a három esetben az a kulcs, hogy meggyőzd a megbízót/irodát arról, hogy érdemes rád bízni a munkát, ami szakképzettség nélkül nehezebb.

Ha valamiben tévedtem, javítsanak ki a kollégák...


 

Carmenita
TOPIC STARTER
válasz Jul 4, 2010

Köszönöm az első választ!

A filmek feliratozása után már érdeklődtem, nem lehet megélni belőle.
A számítógéppel nincs gondom.
A japánra azért gondoltam második nyelvnek mert egyrészt nagyon szeretem, másrészt meg mostanában jönnek be nagyon a mangák, ami vajmi kevés munka lenne, de egy kis változatosságnak jól jönne, ha már tényleg fordító lennék. Elvégre amik magyar kiadásba kerülnek mangák, azt is valaki lefordítja, csak nem tudom, hogy hivatalos fordítói munka-e vagy csak megbíznak valami japánul tudót vele.

Adminisztrátori meg asszisztensi munka jó lenne, csakhogy olyan munkát igazából csak ismerős útján lehet szerezni. Az meg nekem nincs.


 

Eva Blanar  Identity Verified
Hungary
Local time: 20:08
English to Hungarian
+ ...
A praktikum oldaláról kell nézned Jul 5, 2010

Én is csak pár dolgot tudok mondani, mert ez elég komplex probléma.

Először is gratulálok, hogy a nyelvvizsgád és az emelt szintű érettségid már megvan, ellenben el vagyok képedve, hogy 12 óra munka mellett hogyan akarsz egy olyan szakot elvégezni, amely rengeteg időt igényel (nagyon sokat kell olvasniuk, azt tudom). Ezt azért gondold meg, mert az első Te vagy, csak utána jönnek a diplomák, aztán nehogy a diplomák meglegyenek, belőled meg nem marad semmi.

Ettől függetlenül és ennek ellenére én jó ötletnek tartom, hogy beiratkozz anglisztikára, annál is inkább, mert az egyszakos és csak később kell hozzá másik tárgyat választanod (ami lehet a japán is, de választhatsz valami olyat, ami kevesebb időráfordítást igényel - például a magyar jelnyelv önálló szak, és mindenképpen érdekes párosítás lenne, ha angolból hallássérülteknek egyenesben tudnál fordítani - 1 embert máris megspórolnak -, ami különleges, de praktikus párosítás lenne).

Jelzem egyébként, hogy az anglisztika meghirdetett idén egy 4 féléves '"idegennyelvi kommunikátor" képzést is: ami maga a fordító és tolmács, csak azt aztán nem tudom, hogy van-e abból levelező változat. (A nappali viszont állami támogatással működik, minimum 10 fő, max. 40, és arra biztosan fel tudnál venni diákhitelt - a levelező tagozatnál nem vagyok ebben biztos... nem ismerem a szabályozást, de szerintem beszélj a bankkal előbb.)

A fordítói igazolványt tudtommal tavaly ősszel megszüntették, de azt csak akkor adták ki eleve, ha az illető rendelkezett úgynevezett szakfordítói vizsgával.
Erről a témáról sok szó esett itt, talán érdemes egy kicsit visszanézned a régi fórumbejegyzéseket, mindenesetre a gondot itt abban látom, hogy az a vizsga két részből áll: egy általános nyelvi és valamilyen szaknyelvi részből, és abban nem túl nagy a választék, azt hiszem, összesen 4-féle lehet.

Lehet szakfordítói vizsgát tenni japánból is, csak az a baj, hogy alapvetően újságcikkeket fordíttatnak, amelyek hemzsegnek azoktól a kifejezésektől, amelyek semmiféle szótárban nincsenek benne. (Én töredelmesen bevallom, hogy annak ellenére, hogy közgazdasági diplomát a boldogult SZU-ban szereztem, egyszerűen nem mernék nekimenni a szakfordítói vizsgának oroszból: éppen ezért. Ahhoz ugyanis, hogy az ember tudja az új kifejezéseket, a kialakult szóhasználatot, ebben benne kell élni - a hagyományos magyar vizsgakörnyezetben pedig nincs mód arra, hogy interneten utánanézz valaminek... nem értem egyébként, hogy miért nem. Ez a jövő, nem a lexikális tudás.)

Jó ötletnek tartom, hogy gyakorolsz, nagyon jó megoldás például, ha néhány mondatot lefordítasz és 1-2 hét múlva azt "visszafordítod" és megnézed a különbségeket. Lesznek, hogy ne lennének, az nem baj. Viszont tanulságos.

A fordítóképzés nagyon drága és minimum 2 év, ráadásul nem mondanám, hogy meggyőzőek az eredményei. (Egyetértek Adammal.)
Ugyanakkor (most destruálok) abszolút semmi szükség nincs a való életben a papírra - pályázatoknál, főleg közbeszerzésnél követelmény, de egyébként soha, sehol nem kérik az embertől, a külföldiek meg pláne nem (igaz, náluk viszont mindenképpen csak anyanyelvre fordíthatsz, talán azért sem kell nekik a papír, emellett ők mindig lektoráltatják legalább az újak anyagait).

De most őszintén: mire megy a megbízó azzal, ha csillagos ötösre fordította az ember a Financial Times meg a HVG 1-1 cikkét, neki meg valami olyan baromságot írt be a szövegbe, hogy az egész éves jelentést újra kellett nyomtatni?
Annyiból érdemes lehet egyszer majd nekimenni, hogy a szabályozás igen könnyen módosítható olyan módon, hogy ténylegesen kikényszerítik a rendeletben írott malasztként most is meglévő szabályt, miszerint fordítást csak szakfordítói vizsga birtokában lehet végezni. Egyelőre azonban virágzik itt minden virág, hidd el...

Ami az árakat illeti, itt szerintem nincs átlag, itt csak teljesítmény van: amennyit lefordítottál, azt kifizetik valamilyen áron és valamilyen számolás alapján.
A számolás kétféle lehet:
- leütésenként (vagy karakterenként = szóköz nélkül),
- szavanként.
Mostanában inkább az utóbbi dívik, de legfeljebb egy-egy fordítóiroda szintjén van "kőbe vésett" szabály (hogy korszerűen fejezzem ki magamat), általában ez megállapodás kérdése, ugyanúgy mint az, hogy a forrásnyelv vagy a célnyelv-e az alapja a számolásnak. (Ha lehet, azt válaszd, amelyikhez több leütés illetve szó kell... Angolról magyarra például a forrásnyelvi számolás a nyerő, ha a szavak számát nézem.)

Nem igazán tudom, hogy most milyenek a hazai árak, de szerintem eleinte mindenképpen 1 forint alatti leütésárra és 10 forint vagy annál alacsonyabb szavankénti árra kell számítanod, ha fordítóirodának dolgozol, de közvetlen megbízótól bátran kérheted ennek a dupláját, nehéz vagy sürgős szöveg esetén többet is. (Egy szabvány oldalt azt hiszem, 1800 leütésnek vesznek, angolban egy oldal kb. 220-225 szó. Első ránézésre kellemes, de a szövegtől nagyon függ, hogy megcsinálni mennyire lesz az.)

Az igazán nagy gond azonban az, hogy fordítani csak egyéni vállalkozóként vagy cégként lehet, ami viszont azt jelenti, hogy hatalmas pénzügyi terhet és egy csomó kötelezettséget veszel a nyakadba, mert egy bizonyos bért mindenképpen el kell számolnod magadnak és fogalmam nincs, hogy a "szokásos bért" hogyan, milyen alapon állapítják meg - a belső fordítók ugyanis jellemzően nem csupán fordítanak, hanem mindenféle más feladataik is vannak. Szerintem nem összehasonlítható és mérceként ebben a szakmában nem használható a bérezésük.

Van emellett még egy nagy gond.
Az, hogy a fordítást egyre inkább gépesítik, fordítói szoftver nélkül tehát nem sok esélyed van arra, hogy irodának dolgozhass (lényegében semmi), és az irodák általában a terméket is előírják a számodra. (Magyarországon ez tipikusan a Trados. Az meg nem két fillér.)
Nem kérnek viszont CAT-használatot a könyvkiadóknál (pedig néha jó lenne), tehát ha ki akarod magad próbálni élesben, akkor náluk próbálj meg munkát szerezni, és ott legalább egy hozzáértő szerkesztő át fogja nézni, ami ingyenes képzés is lehet.
Az egy más kérdés, hogy a kiadók egyáltalán nincsenek jó fizetők hírében, már elvégzett munkát sem feltétlenül fizetnek ki, vagy ha igen, akkor csak több részletben, sokszori sürgetésre, szóval ne legyenek illúzióid.

Na, egyelőre ennyi, és majd azért gyere vissza, ha kérdésed van, vagy ha valami véglegesedett!


 

hollowman2
English to Hungarian
+ ...
"az üzlet beindításához nem valami nagy ötlet a konkurenciától tippet kérni" Jul 5, 2010

Carmenita wrote:

Igazából nem is tudom mit szeretnék kérdezni... azt hiszem, bátorításra van szükségem.




(KERGETJÜK AZ AMERIKAI ÁLMOT)

http://www.hbosztar.hu/magazin/3272


 

FarkasAndras
Local time: 20:08
English to Hungarian
+ ...
Úgy tűnik, mindenki magából indul ki... Jul 6, 2010

Nekem úgy tűnt, hogy - egy kivétellel - mindenki hasznos és részletes információkat, javaslatokat adott a leendő kollégának.

 

Carmenita
TOPIC STARTER
köszönöm Jul 6, 2010

Mikor megköszöntem, még csak egy válasz volt.
De valóban hasznos információk voltak. Bátorítás helyett leginkább ijesztőek, de végülis nekem valós információkra van szükségem.
Nagyon szépen köszönöm mindenkinek!
Ha valaki még szeretne hozzászólni valami újat, írjon nyugodtan, minden érdekel.

[Edited at 2010-07-06 15:52 GMT]


 

Katalin Horváth McClure  Identity Verified
United States
Local time: 14:08
Member (2002)
English to Hungarian
+ ...
Még néhány szösszenet, különösen a japán nyelvről Jul 7, 2010

Ádám szerint:
Mindenesetre a japán a világ egyik legnehezebb nyelve (sokkal nehezebb, mint a magyar), ha csak most kezdesz bele, akkor belátható időn belül nem fog kereseti forrásként szolgálni a számodra.


Én saját tapaszatalatomra alapozva szeretnék ehhez hozzászólni. A japán nyelv nem könnyű, de azt nem mondanám, hogy sokkal nehezebb, mint a magyar, sőt. Szerintem egy magyar anyanyelvűnek sokkal könnyebb megtanulni, mint mondjuk egy angol anyanyelvűnek. A nyelvtanban sok hasonlóság van, és a kiejtéssel nekünk magyaroknak általában nincs semmi gondunk (a magyar nyelvben megvan gyakorlatilag az összes szükséges hang, ez nem így van az angollal például). Az írás-olvasás nem könnyű, a kanjikat időbe telik megtanulni, de arra is vannak mindenféle trükkös módszerek. Leginkább az egyéni hozzáálláson, motiváción, kitartáson múlik a dolog, azt hiszem. Ismerek egy olyan srácot (magyar), aki a 2000 japán kanjit két hónap alatt tanulta meg, mielőtt kiment volna Japánba. Az biztos, hogy arra, hogy folyékonyan megtanulja az ember a nyelvet (az meg kell a fordításhoz), a legjobb esélyt az adja, ha Japánban él, tanul, dolgozik egy darabig. A mély vízbe ugrás nem könnyű, de sokkal hamarabb sokkal jobb eredményhez vezet, mint a könyvekből vagy tanárral tanulás. Én egy kb. 8 hónapos intenzív nyelvtanfolyamon vettem részt, miközben egy elszigetelt japán faluban éltem, ez felkészített arra, hogy szoftverfejlesztőként dolgozhassak egy japán cégnél (és éljem a napi életemet Tókióban), közben persze folyamatosan tanultam, olvastam, beszéltem, stb., és így másfél év után eljutottam oda, hogy képes voltam ügyfelekkel beszélni telefonon, segíteni megoldani a problémáikat, és tanfolyamokon is oktattam, tananyagok kidolgozásában is részt vettem. Később szakmai folyóiratokba cikkeket is írtam, japánul. Nincs japánból diplomám, viszont a helyi (a Japánban létező egyetlen) japán nyelvvizsgát a legmagasabb szinten letettem. Ez, és a 8 évnyi munka, élet a tényleges nyelvi, szakmai környezetben az, ami a fordításhoz szükséges hátteret, tapasztalatot megadta nekem. Ha megnézed a profillapokat, az összes többi olyan ProZ-os magyar, aki japán nyelvről fordít, szintén eltöltött Japánban valamennyi időt, és azt hiszem, a japán-angol fordítók nagy része is (mármint azok, akik nem japánok).
Nem azt mondom, hogy ez alapkövetelmény, de a nyelv megfelelő szinten való megtanulásának esélyeit igen lényegesen növeli. Nem vagy öreg, nincs késő, én 23 éves voltam, amikor elindultam a messzi távolkeletre.

Viszont ha a jelenlegi helyzetedet nézzük, akkor lehet, hogy praktikusabb lenne az angolt folytatnod, és azt megtanulni megfelelő szinten. A középfokú nyelvvizsga és az emelt szintű érettségi jó alap, jó kiindulás, de gondolom belátod, hogy gyakorlati szempontból édeskevés. Ha gyárban 12 órázol, ha erre hajlandó vagy, az nekem azt jelenti, hogy van benned kitartás, nem félsz a nehézségektől. Ebben az esetben nem lehet, hogy praktikusabb lenne angol nyelvterületen munkát keresned (pl. Au-Pairként), és mondjuk egy évig az angolra koncentrálni? Lehet, hogy több pénzt is meg tudnál spórolni, mint így, de ha nem is, a nyelvtanulásra biztos, hogy több lehetőséged lenne, mint így. A fizetős diplomát akármikor el lehet kezdeni, nem? Már ha mégis úgy döntesz, hogy az a helyes pálya.

Még azt is meg kell jegyezni, hogy a fordításhoz az embernek az anyanyelvét is nagyon jól kell ismerni, beleértve annak a szakterületnek a nyelvét, amelyre specializálódni kíván. Specializálódni pedig szükséges, ha nem is azonnal, de idővel. A specializáció alapját képezheti szakmai előképzettség (pl. a műszaki fordítók jelentős része először műszaki pályán szerzett szakmai tapasztalatot, mielőtt fordító lett, és sok orvosi, gyógyszerészeti szakfordító van, aki orvosként, gyógyszerészként végzett), vagy valamilyen hobbi, vagy érdeklődési terület, amiben évekig elmerül, és nagyon jól ismeri (pl. sport, környezetvédelem, társadalmi munka).

Utolsó pontként még annyit, hogy itt a ProZ-on a szabadúszó fordítók vannak többségben, de fordítók léteznek "házon belül" is, fordítócégeknél, illetve nagyobb multiknál is. Ezek fix állások, fix fizetéssel és minden egyébbel (egészségbiztosítás, nyugdíj stb), ellenben a szabadúszókkal, akik magukra vannak utalva. Tehát ez egy életforma is, ehhez kell, hogy az embernek legyen "vér a pucájában", mert sok a bizonytalanság, az anyagi teher (ezt Éva korábban már elkezdte részletezni). Bátorság és kitartás kell hozzá. Viszont rugalmasabb életforma, mint a fix munkaidős, ahol esetenként sok a túlóra, és el kell viselni az ilyen-olyan főnököt, a vállalati politikát, stb. Sokan először a fix állásuk mellett fordítanak, és amikor felépítették a megfelelő ügyfélkört, akkor állnak át teljesen a saját vágányukra.

Bocs, hogy ilyen hosszú lett a hozzászólás, de talán ad néhány ötletet.

Katalin


[Edited at 2010-07-07 16:38 GMT]


 

Carmenita
TOPIC STARTER
a pénzről és suliról... Jul 8, 2010

Köszönöm, valójában nagyon is örülök hogy ilyen hosszúra sikeredett a válasz.

Gondoltam már au-pair-re de egyrészt már leadtam a jelentkezésem a sulira, max halasztok egy évet és akkor kimegyek ha nagyon nem akarok hitelt. Bár nem nagyon vonz a dolog mivel nem vagyok oda a gyerekekért.
Én is gondoltam már arra hogy rendes szakmát szerzek előbb és akkor utána a fordiótképzőre, mert akkor talán el is tudnék helyezkedni és lenne rendes munkám. Talán.
Most épp egy olyan sorozatot feliratoztam amiben több jogi szó volt (pereskedtek) és némelyikkel megszenvedtem. Korábban fordítottam sorozatot ahol szülés volt a vége felé, ott meg orvosi kifejezések voltak.
Nem mondanám hogy ezek nagyon vonzanak. Viszont az informatikát szeretem. De nem bírnék ki egy informatika szakot. Annyira nincs hozzá türelmem.

Nem igazán megy az olyan anyag tanulása ami nem érdekel. Próbálkoztam turizmus vendéglátás szakon de otthagytam mert bizonyos tantárgyakat nem bírtam és nem tudtam odafigyelni.

A külföldi munkával meg az a baj, hogy ha visszajövök utána nincs hova mennem dolgozni. Mert ugye a suli miatt vissza kell jönnöm. A munkahelyemre nem nagyon fognak visszavenni, max bedolgozóként 3 hónapra. Ami édeskevés.


 

Balazs Oroszlany
Japan
Japanese to Hungarian
+ ...
Manga, Japán, ilyesmi. Jul 8, 2010

"Elvégre amik magyar kiadásba kerülnek mangák, azt is valaki lefordítja, csak nem tudom, hogy hivatalos fordítói munka-e vagy csak megbíznak valami japánul tudót vele."

Szerintem hivatalos fordítói munka. Legalábbis eddig én mindig így csináltamicon_wink.gif.

Nézz utána a Monbukagakuso ösztöndíjának, van japán állam által támogatott képzés, ez eleve öt évet jelentene nyelvterületen, és még talán pont van esélyed megpályázni.


 

Katalin Horváth McClure  Identity Verified
United States
Local time: 14:08
Member (2002)
English to Hungarian
+ ...
Akkor gondolkozz el Jul 8, 2010

Carmenita,
Felsoroltad, hogy mi minden NEM érdekel. Ez kezdetnek jó, végülis kizárásos alapon is lehet navigálni. Gondolkozz el azon, hogy mi az, ami érdekel, olyan szinten, hogy mondjuk szakmának is választanád, vagy másképp mondva, a napod nagy részét szívesen töltenéd abban a témában. (Sajnos a pálmafák alatt heverészve, kókusztejet kortyolgatva manga olvasás nem ez a kategória.) icon_wink.gif
Aztán ha az megvan, akkor esetleg tanuld ki azt a szakmát (már ha olyasmi, ami szakmaként tanulható), vagy állj rá annak a szakterületnek az olvasására mindkét nyelven.

Különben a fordításban pont az az érdekes (legalábbis nekem), hogy sokféle szöveggel dolgozik az ember, és még a szakterületén belül is mindig tanulhat. A változatosság érdekessé teszi a dolgot, akkor is, ha nem minden szöveg olyan, ami kifejezetten tetszik. Azért annyira nem lehet válogatós az ember, van olyan, hogy "unalmas" a forrásanyag, de azt is becsülettel le kell fordítani.

Sok szerencsét a továbbiakhoz
Katalin


 

Katalin Horváth McClure  Identity Verified
United States
Local time: 14:08
Member (2002)
English to Hungarian
+ ...
A Monbusho ösztöndíjakról Jul 8, 2010

Balazs Oroszlany wrote:
Nézz utána a Monbukagakuso ösztöndíjának, van japán állam által támogatott képzés, ez eleve öt évet jelentene nyelvterületen, és még talán pont van esélyed megpályázni.


Sajnos a jelentkezési határidő a 2011-es tanévre június 14 volt.

A japán nagykövetség honlapján megtalálhatók az ösztöndíjakkal kapcsolatos információk:
http://www.hu.emb-japan.go.jp/hun/culture/scholarship.htm#1

Itt a tavalyi vizsgakérdések is szerepelnek:
http://www.studyjapan.go.jp/en/toj/toj0308e.html

Nem akarok pesszimistának hangzani, de ha Carmenita középiskolai pontszáma nem elegendő egy magyar egyetemre, akkor kétlem, hogy erre az ösztöndíjra reális esélye lenne. A fenti weblapon található táblázat szerint a japán állam által támogatott első diplomás képzésre szóló ösztöndíjat 2005 óta minden évben csak egy (1) diák kapta meg, 2010-ben kettő.

Katalin


[Edited at 2010-07-08 23:45 GMT]


 

Georgina Sütő
English to Hungarian
Szakfordítói vizsga? Oct 12, 2010

Sziasztok!
Carmenitahoz hasonlóan én is most próbálkoznék fordítással. A kérdésem az, hogy tényleg naivan indulok-e neki a hátteremmel, a számtalan internetes fórumon (mint az lenni szokott) teljesen ellentétes véleményeket és javaslatokat olvasok. Pénzügyi (gazdasági ) szakfordítással szeretnék próbálkozni az alábbi tapasztalattal:
angol-magyar szakos egyetemi diploma
mérlegképes könyvelői vizsga (magyar)
7 éves, Angliában szerzett könyvelői tapasztalat (mind kisvállalkozásnál, mind multinál)

Valószínűleg naivan, de úgy éreztem, hogy van annyi tapasztalatom, hogy képes lennék gazdasági szöveget megfelelő szinten fordítani, és talán később tenném le a szakfordítóit (ha muszáj). 2 kicsi gyerekkel Békés megyéből nehézkesen oldható meg a képzésre járás. Eddig optimista voltam, de fordítóirodák sorra a szakfordítói képesítést (vagy "anyanyelvi tudás"-t) hiányolják, amitől el vagyok képedve, mert Angliában a 7 év alatt a kutya se kérte el a papírjaimat, a kérdés az volt, hogy meg tudom-e állni a heyem. Furcsának találom, hogy az embernek még lehetőséget sem adnak, hogy bizonyítson. Azt megint nem tudom elképzelni, hogy valakit megbízzanak szakfordítással pusztán mert anyanyelvi tudása van, számtalan anyanyelvi barátom képtelen lenne még értelmezni is pl. az Economist cikkeit. El vagyok keseredve, mert úgy tűnik, képtelenség ebbe a fordítói társadalomba bekerülni, természetesen minőségi munkát szeretnék végezni megfelelő képesítéssel és folyamatos fejlődéssel de úgy érzem képtelenség megkapni a lehetőséget a kezdéshez.
Tudtok valamit tanácsolni, vagy vegyem föl a mérföldes csizmát és irány Budapest (egy zsák pénzzel a hátamon)? Akkor majd szóbaállnak velem??????????


 

Katalin Horváth McClure  Identity Verified
United States
Local time: 14:08
Member (2002)
English to Hungarian
+ ...
Anyanyelvi tudás? Oct 12, 2010

Szerintem a gazdasági szakmai háttereddel nincs probléma, az jó alap lenne.
Az anyanyelvi tudásra vonatkozó megjegyzésedet nem értem. Magyarról angolra szeretnél fordítani, vagy angolról magyarra? Általában a célnyelv anyanyelvi szintű ismerete a fontos, azt szokták kérni.

Katalin




[Edited at 2010-10-12 18:09 GMT]


 
Pages in topic:   [1 2] >


To report site rules violations or get help, contact a site moderator:

Moderator(s) of this forum
Ildiko Santana[Call to this topic]

You can also contact site staff by submitting a support request »

A fordítói szakmáról..

Advanced search






Déjà Vu X3
Try it, Love it

Find out why Déjà Vu is today the most flexible, customizable and user-friendly tool on the market. See the brand new features in action: *Completely redesigned user interface *Live Preview *Inline spell checking *Inline

More info »
WordFinder Unlimited
For clarity and excellence

WordFinder is the leading dictionary service that gives you the words you want anywhere, anytime. Access 260+ dictionaries from the world's leading dictionary publishers in virtually any device. Find the right word anywhere, anytime - online or offline.

More info »



Forums
  • All of ProZ.com
  • Term search
  • Jobs
  • Forums
  • Multiple search