We're accustomed to glamour in London SE26: Kelly Brook and Jason Statham used to live above the dentist. But when Anouska Hempel's heels hit the cracked cement of the parking space outside my flat, it's hard not to think of those Picture Post photographs of royalty visiting bombed-out families during the second world war. Her mission in my modest tract of suburbia is, however, about more than offering sympathy. Hempel—the woman who invented the boutique hotel before it bore any such proprietary name—has come to give me information for which, judging by the spreads in interiors magazines and anxious postings on online DIY forums, half the property-owners in the Western world seem desperate: how to give an ordinary home the look and the vibe of a five-star, £750-a-night hotel suite. To Hempelise, in this case, a modest conversion flat formed from the middle slice of a three-storey Victorian semi.
"You could do it," she says, casting an eye around my kitchen. "Anyone could do it. Absolutely no reason why not. But there has to be continuity between the rooms. A single idea must be followed through." She looks out wistfully over the fire escape. "And you'd have to buy the house next door, of course." That's a joke. I think.
...
It's worth pausing, though, to consider the oddness of this impulse. The hotel room is an amnesiac space. We would be troubled if it bore any sign of a previous occupant, particularly as many of us go to hotels in order to do things we would not do at home. We expect a hotel room to be cleaned as thoroughly as if a corpse had just been hauled from the bed. (In some cases, this will actually have happened.) The domestic interior embodies the opposite idea: it is a repository of memories. The story of its inhabitants ought to be there in the photos on the mantelpiece, the pictures on the wall, the books on the shelves. If hotel rooms were people, they would be smiling lobotomy patients or plausible psychopaths. | London SE26 kerületében már megszoktuk a glamourt: Kelly Brook és Jason Statham is itt éltek a fogorvos felletti lakásban. De amikor Anouska Hempel cipősarka a lakásomhoz tartozó parkolóhely repedezett betonján koppan, nehéz nem azokra a Picture Post fényképekre gondolni, amelyek a második világháború alatt hajléktalanná vált családokhoz tett uralkodói látogatást ábrázolják. Hempel küldetése az én szerény külvárosi lakásommal kapcsolatosan azonban többről szól, mint együttérzésének kifejezéséről. Hempel -a nő, aki feltalálta a boutique hotel elnevezést, mielőtt még védjeggyé nyilvánították volna- azért jött, hogy olyan információt osszon meg velem, amelyért a nyugati világ ingatlantulajdonosainak fele ölni tudna: hogyan adjunk hétköznapi otthonunknak ötcsillagos, éjszakánként 750 angol fontot kóstáló, szállodai lakosztályi megjelenést és hangulatot. Azaz jelen esetben, hogyan ‘Hempel-esítsük’ a Viktoriánus stílusban épült 3 szintes ikerház középső részéből kialakított szerény megjelenésű lakasomat. ‘’Meg tudod csinálni,’’ mondja, miközben egy pillantást vet a konyhára. ‘’Bárki meg tudja csinálni. Semmi nem szól ellene, miért ne lehetne megcsinálni. Habár a terek között folytonosságnak kell lennie. Egyetlen ötlet kell, hogy kibontakozzon végig.’’ Elmélázva tekint a tűzlépcső felé. ‘És persze a szomszéd házat is meg kellene venned.’’ Csak viccel. Gondolom én. … Érdemes azonban egy pillanatra megállni, és ennek az elképzelésnek szokatlan mivoltát átgondolni. Egy szállodai szoba egyenlő egy amnéziás térrel. Mindannyian zavarban lennénk, ha az előző vendég nyomát vélnénk a szobában felfedezni, különösképpen mivel sokan épp azért megyünk szállodába, hogy valami olyat tegyünk, amit egyébként az otthonunkban nem tennénk. Elvárjuk, hogy a szállodai szoba olyan alaposággal legyen kitakarítva, mintha csak az imént szállítottak volna el egy hullát az ágyból. (Néhány esetben ez valóban meg is történik.) Az otthonos belső pedig épp az ellenkező eszmét testesíti meg: emlékek gyűjtőhelye. Az ottlakók történetei jelennek meg a kandallópárkányon elhelyezett fotókon, a falra akasztott képeken, a polcokon elhelyezett könyvekben. Ha a hotelszobák emberek lennének, akkor vagy bután mosolygó lobotómia műtéten átesett páciensek vagy feltehetőleg pszichopaták lennének. |