This site uses cookies.
Some of these cookies are essential to the operation of the site,
while others help to improve your experience by providing insights into how the site is being used.
For more information, please see the ProZ.com privacy policy.
This person has a SecurePRO™ card. Because this person is not a ProZ.com Plus subscriber, to view his or her SecurePRO™ card you must be a ProZ.com Business member or Plus subscriber.
Affiliations
This person is not affiliated with any business or Blue Board record at ProZ.com.
English to Hungarian: Fareed Zakaria: The Post American-World
Source text - English The Cup Runneth Over
Imagine that it is January 2000, and you ask a fortuneteller
to predict the course of the global economy over the
next several years. Let’s say that you give him some clues,
to help him gaze into his crystal ball. The United States will be
hit by the worst terrorist attack in history, you explain, and will
respond by launching two wars, one of which will go badly
awry and keep Iraq—the country with the world’s third-largest
oil reserves—in chaos for years. Iran will gain strength in the
Middle East and move to acquire a nuclear capability. North
Korea will go further, becoming the world’s eighth declared
nuclear power. Russia will turn hostile and imperious in its
dealings with its neighbors and the West. In Latin America,
Hugo Chávez of Venezuela will launch the most spirited anti-
Western campaign in a generation, winning many allies and
fans. Israel and Hezbollah will fight a war in southern
Lebanon, destabilizing Beirut’s fragile government, drawing in
Iran and Syria, and rattling the Israelis. Gaza will become a
failed state ruled by Hamas, and peace talks between Israel
PostAm Qk6 1pp 1/10/08 11:58 AM Page 6
and the Palestinians will go nowhere. “Given these events,”
you say to the sage, “how will the global economy fare over the
next six years?”
This is not really a hypothetical. We have the forecasts of
experts from those years. They were all wrong. The correct
prediction would have been that, between 2000 and 2007, the
world economy would grow at its fastest pace in nearly four
decades. Income per person across the globe would rise at a
faster rate (3.2 percent) than in any other period in history.
In the two decades since the end of the Cold War, we have
lived through a paradox, one we experience every morning
when reading the newspapers. The world’s politics seems
deeply troubled, with daily reports of bombings, terror plots,
rogue states, national disintegration, and civil strife. And yet
the global economy forges ahead, not without significant
interruptions, panics, and crises, but still vigorously upward on
the whole. The front page of the newspaper seems totally
unconnected to the business section.
I remember speaking to a senior member of the Israeli government
a few days after the war with Hezbollah in July 2006.
He was genuinely worried about his country’s physical security.
Hezbollah’s rockets had reached farther into Israel than
people had believed possible, and the Israeli military response
had not inspired confidence. Then I asked him about the
economy—his area of competence. “That’s puzzled all of us,”
he said. “The stock market was higher on the last day of the
war than on its first! The same with the shekel [Israel’s currency].”
The government might have been spooked, but the
market wasn’t.
Or consider the Iraq War, which has produced deep, lasting
chaos in the country and over two million refugees crowded
T H E C U P R U N N E T H O V E R 7
PostAm Qk6 1pp 1/10/08 11:58 AM Page 7
into its neighbors. That kind of political crisis seems certain to
spill over. But to travel in the Middle East these past years is
to be struck by how little Iraq’s troubles have destabilized the
region. Everywhere you go, people angrily denounce American
foreign policy. But where is the actual evidence of regional
instability? Most of Middle Eastern countries—Jordan, Saudi
Arabia, and Egypt, for example—are booming. Turkey, which
shares a border with Iraq, has averaged better than 7 percent
annual growth since the war began. Abu Dhabi and Dubai,
one hour from Baghdad by plane, continue to build eyecatching,
iconic skyscrapers as if they were on another planet.
The countries that have involved themselves in Iraq—Syria
and Iran—operate largely outside the global economy and
thus have less to lose by making trouble.
What explains this mismatch between a politics that spirals
downward and an economy that stays robust? First, it’s worth
looking more carefully at the cascade of bad news. It seems
that we are living in crazily violent times. But don’t believe
everything you see on television. Our anecdotal impression
turns out to be wrong. War and organized violence have
declined dramatically over the last two decades. Ted Robert
Gurr and a team of scholars at the University of Maryland’s
Center for International Development and Conflict Management
tracked the data carefully and came to the following conclusion:
“the general magnitude of global warfare has
decreased by over sixty percent [since the mid-1980s], falling
by the end of 2004 to its lowest level since the late 1950s.”1
Violence increased steadily throughout the Cold War—
increasing sixfold between the 1950s and early 1990s—but the
trend peaked just before the collapse of the Soviet Union in
1991 and “the extent of warfare among and within states less-
8 T H E P O S T- A M E R I C A N W O R L D
PostAm Qk6 1pp 1/10/08 11:58 AM Page 8
ened by nearly half in the first decade after the Cold War.”
Harvard’s polymath professor Steven Pinker argues “that
today we are probably living in the most peaceful time in our
species’ existence.”2
One reason for the mismatch between reality and our sense
of it might be that, over these same decades, we have experienced
a revolution in information technology that now brings
us news from around the world instantly, vividly, and continuously.
The immediacy of the images and the intensity of the
twenty-four-hour news cycle combine to produce constant
hyperbole. Every weather disturbance is “the storm of the century.”
Every bomb that explodes is BREAKING NEWS. It is
difficult to put this all in context because the information revolution
is so new. We didn’t get daily footage on the roughly
two million who died in the killing fields of Cambodia in the
1970s or the million who perished in the sands of the Iran-Iraq
war in the 1980s. We have not even seen much footage from
the war in Congo in the 1990s, where millions died. But now,
we see almost daily live broadcast of the effects of IEDs or car
bombs or rockets—tragic events, to be sure, but often with
death tolls under ten people. The randomness of terrorist violence,
the targeting of civilians, and the ease with which modern
societies can be penetrated add to our disquiet. “That
could have been me,” people say after a terrorist attack.
It feels like a very dangerous world. But it isn’t. Your chances
of dying as a consequence of organized violence of any kind
are low and getting lower. The data reveal a broad trend away
from wars among major countries, the kind of conflict that
produces massive casualties.
I don’t believe that war has become obsolete or any such
foolishness. Human nature remains what it is and interna-
T H E C U P R U N N E T H O V E R 9
PostAm Qk6 1pp 1/10/08 11:58 AM Page 9
tional politics what it is. History has witnessed periods of calm
that have been followed by extraordinary bloodshed. And
numbers are not the only measure of evil. The nature of the
killings in the former Yugoslavia in the early 1990s—premeditated,
religiously motivated, systematic—makes that war,
which had 200,000 casualties, a moral obscenity that should
register very high on any scale. Al Qaeda’s barbarism—coldblooded
beheadings, the deliberate targeting of innocents—is
gruesome despite its relatively low number of casualties.
Still, if we are to understand the times we are living in, we
must first accurately describe them. And they are, for now, in
historical context, unusually calm.
Translation - Hungarian CSORDULTIG VAN A POHÁR
Képzeljük el, hogy 2000 januárját írjuk, és egy jövendőmondót arra kérünk, hogy jósolja meg, hogyan alakul majd a világgazdaság helyzete az elkövetkezendő néhány évben. Tegyük fel, hogy néhány támpontot is adunk, hogy segítsünk neki belelátni az üveggömbbe. Elmondjuk, hogy az Egyesült Államokat a történelem legsúlyosabb terrortámadása éri majd, amire válaszul két háborút indít, melyek közül az egyik teljes kudarcba fullad, és Irakot - a világ harmadik legnagyobb olajkészletével rendelkező országát – évekre kaotikus állapotokba sodorja. A Közel-Keleten Irán megerősödik, és lépéseket tesz a nukleáris képesség megszerzése felé. Észak-Korea még ennél is messzebbre megy, és a világ nyolcadik hivatalos atomhatalma lesz. Oroszország ellenségessé és zsarnokivá válik a szomszédjaival és a nyugattal való kapcsolatában. Latin-Amerikában a venezuelai Hugo Chávez az elmúlt évtizedek legmerészebb nyugatellenes kampányát kezdeményezi, mellyel számos szövetségest és rajongót szerez. Dél-Libanonban háború tör ki Izrael és a Hezbollah között, ami destabilizálja a gyenge bejrúti kormányt, Iránt és Szíriát is bevonja a konfliktusba, és felingerli az izraelieket. Gáza egy, a Hamász által vezetett bukott állam lesz, és az Izrael és Palesztina között folyó béketárgyalások nem vezetnek sehova. „Mindezeket az eseményeket figyelembe véve” – mondjuk a bölcsnek – „hogyan alakul a világgazdaság a következő hat évben?”
Mindez nem teljesen hipotetikus. Rendelkezésünkre állnak szakértők előrejelzései azokból az évekből. Mindannyian tévedtek. A helyes jóslat az lett volna, hogy 2000 és 2007 között a világgazdaság az elmúlt közel négy évtized leggyorsabb ütemű fejlődését éri el. Az egy főre jutó jövedelem gyorsabban növekszik (3,2 százalékkal), mint a történelem során bármikor.
A hidegháború végét követő két évtizedet egy paradox helyzet jellemzi, mellyel minden reggel szembesülünk az újságot olvasva. A világpolitika láthatóan mély gondokkal küzd, naponta hallunk bombázásokról, terrortámadásokról, lator államokról, nemzetek széteséséről és polgárháborúkról. És mégis, a globális gazdaság teljes gőzzel halad előre. Ugyan nem mentes jelentősebb megtorpanásoktól, pánikhelyzetektől és válságoktól, de azért egészében véve erőteljesen felfelé ível a pályája. A napilap címoldala semmiféle összefüggést nem mutat a gazdasági rovattal.
Emlékszem, 2006 júliusában, néhány nappal az után, hogy véget ért a háború Izrael és a Hezbollah között, az izraeli kormány egy magas beosztású tagjával beszéltem, aki komolyan aggódott országa fizikai biztonságáért. A Hezbollah rakétái mélyebbre hatoltak Izrael területére, mint azt bárki lehetségesnek tartotta volna, és az izraeli katonai válaszlépés sem volt bizalomkeltő. Ekkor az illetőt szakterületéről, a gazdaságról kérdeztem. „Az mindenkit meglepett”- mondta. „A részvénypiac magasabban állt a háború utolsó napján, mint az elsőn! Ugyanez történt a sékellel .” Lehet, hogy a kormány megrémült, de a piac nem.
Vagy vizsgáljuk meg az iraki háborút, mely mély és hosszan tartó káoszt eredményezett az országban, valamint kétmilliónál is több, a szomszédos országokba özönlő menekültet. Egy ilyen politikai válságról biztosra vennénk, hogy kiterjed. Ugyanakkor, aki az elmúlt néhány évben a Közel-Keleten járt, megdöbbenve tapasztalhatta, hogy milyen kevéssé rázta meg a térséget az iraki válság. Bármerre járunk, az emberek mérgesen szidják az amerikai külpolitikát. Ám hol marad a térség instabilitásának tényleges bizonyítéka? A legtöbb közel-keleti ország - például Jordánia, Szaúd-Arábia és Egyiptom - fejlődik. Az Irakkal szomszédos Törökországban az átlagos éves növekedés a háború kitörése óta több mint 7 százalékos. A Bagdadtól egyórányi repülőútra lévő Abu-Dzabiban és Dubaiban tovább épülnek a látványos, ikonikus felhőkarcolók, mintha egy másik bolygón járnánk. Az Irakban beavatkozó országok, úgymint Szíria és Irán, nagyrészt a globális gazdaságon kívül tevékenykednek, így kevesebb vesztenivalójuk, ha bajt kevernek.
Vajon mi magyarázza ezt az eltérést a folyamatosan hanyatló politikai helyzet és a szilárd gazdaság között? Először is érdemes behatóbban megvizsgálni a rossz hírek áradatát. Látszólag elképesztően erőszakos időket élünk. De ne higgyünk el mindent, amit a tévében látunk. Az anekdotákon alapuló benyomásunk tévesnek bizonyul. Az elmúlt két évtizedben a szervezett erőszak és a háborúk száma jelentősen csökkent. A Marylandi Egyetemen működő Nemzetközi Fejlesztési és Konfliktuskezelési Központban Ted Robert Gurr és kutatócsoportja gondosan összegyűjtött adatok alapján az alábbi következtetésre jutott: „A globális hadviselés általános mértéke több mint hatvan százalékkal csökkent [az 1980-as évek közepe óta], és 2004-re az 1950-es évek vége óta a legalacsonyabb szintet érte el.”1 Az erőszak folyamatos növekedése volt jellemző a hidegháború ideje alatt – hatszorosára emelkedett az 1950-es és 1990-es évek között – , ám ez a tendencia éppen a Szovjetunió összeomlása előtt, 1991-ben tetőzött, „és az államok közötti, valamint az országokon belüli fegyveres konfliktusok száma közel a felére csökkent a hidegháborút követő első évtizedben.” Steven Pinker, a Harvard Egyetem mindentudó professzora szerint „valószínű, hogy ma éljük fajunk létezésének legbékésebb időszakát”2.
Az egyik oka a valóság és az érzékelésünk közötti eltérésnek az lehet, hogy a szóban forgó évtizedekben az információs technológia forradalmát tapasztaljuk, melynek köszönhetően a hírek a világ minden tájáról azonnal, elevenen és folyamatosan jutnak el hozzánk. A képek azonnalisága, valamint a 24 órás hírciklus együttesen egy állandó felnagyításhoz vezet. Az időjárásban bekövetkező minden zavar „az évszázad legnagyobb vihara”. Minden bombarobbanás KIEMELT HÍR. Mindezt nehéz összefüggéseiben értelmezni, hiszen az információs forradalom még nagyon új. Nem láttunk napi tudósítást arról a megközelítőleg kétmillió áldozatról, akik a kambodzsai gyilkos mezőkön veszítették életüket, ahogyan arról az egymillióról sem, akik az 1980-as években lezajlott Irak-Irán háborúban haltak meg a sivatagban. Még a kongói háborúról sem láttunk igazán sok felvételt az 1990-es években, amikor szintén milliók vesztek oda. Ám ma csaknem naponta élő adásban értesülünk a robbanószerkezetek, kocsiba rejtett bombák és rakéták következményeiről. Ezek kétségtelenül tragikus események, de gyakran tíznél kevesebb halálos áldozatot követelnek. Nyugtalanságunkat növeli a terrortámadások kiszámíthatatlansága, a civilek célponttá válása, valamit az, hogy látjuk, mindez milyen egyszerűen be tud hatolni a modern társadalmakba. „Akár én is lehettem volna” – mondják az emberek egy-egy terrorcselekmény után.
Nagyon veszélyesnek érezzük a világot. Pedig nem az. Annak az esélye, hogy egy szervezett erőszakos cselekmény áldozatává váljunk alacsony, és egyre csökken. Az adatok egy olyan erős tendenciát mutatnak, mely szerint az erősebb országok egyre távolabb kerülnek a háborúktól, azoktól a konfliktusoktól, melyek sok emberéletet követelnek.
Nem hiszem, hogy a háborúk ideje leáldozott volna, vagy bármi ehhez hasonló ostobaságot. Az emberi természet marad az, ami, ahogy a nemzetközi politika is. A történelem során voltak olyan nyugodt időszakok, melyeket elképesztő vérontások követtek. És a gonoszság mértékét nem lehet kizárólag számokkal mérni. Az 1990-es években a volt-Jugoszláviában az előre megfontolt szándékkal, vallási alapon elkövetett szisztematikus gyilkosságok módja ezt a 200 000 halálos áldozatot követelő háborút erkölcsileg annyira gyalázatossá teszi, hogy azt bármilyen skálán nagyon magasra kell helyezni. Az al-Kaida kegyetlensége – a hidegvérű lefejezések, az ártatlanok ellen irányuló szándékos támadások – a kevés áldozat ellenére is hátborzongató.
Mégis, ha arra törekszünk, hogy megértsük a kort, amelyben élünk, először is pontosan kell jellemeznünk azt. Jelenleg tehát, azt kell hogy mondjuk, hogy - történelmi összefüggésekben vizsgálva - szokatlanul nyugodt korszakról van szó.
More
Less
Translation education
Graduate diploma - Kodolányi János College
Experience
Years of experience: 21. Registered at ProZ.com: Jun 2010.